Szakmai ismereteimet a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem. Azóta természetesen folyamatos képzéseken vettem rész, hiszen a mi szakmánk nagyon változó. Évente módosul a jogszabályi környezet, melyben el kell igazodnunk ahhoz, hogy munkánkkal hasznos segítői lehessünk a mikro- kis és középvállalkozásoknak, civil szervezeteknek, egyéni vállalkozóknak, valamint magánszemélyeknek. Már főiskolás koromban vonzott a vállalkozások számvitele, pénzügyi lehetőségeinek vizsgálata. Első diplomamunkámat is ebben a témakörben írtam, holott akkor hazánkban még nagyon gyerekcipőben járt a vállalkozások világa. Mindig arra vágytam, hogy vezetőként egy könyveléssel foglalkozó szervezetet irányíthassak. Nagyon jó érzés, amikor a jogszabályok útvesztőjében olyan megoldásokat találunk ügyfeleinknek, melynek segítségével vállalkozásuk eredményesebben tud működni.
Feleségként, anyaként és nagymamaként a legfontosabb számomra a családom, azonban az elmúlt közel húsz évben nagyon fontossá váltak munkatársaim, akikkel tíz-tizenöt éve alkotunk egy csapatot.
Nagyon fontos számomra hogy munkatársaim naprakészek és felkészültek legyenek, de az is nagyon fontos, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott környezetben, összetartva végezzék napi munkájukat. A mi munkánk csak úgy képes hatékonnyá válni, ha egymást tanácsokkal ismeretekkel folyamatosan segítjük, meghallgatjuk egymást, figyelünk egymásra, közösen oldjuk meg a kihívásokat.
Vezetőként ilyen szakmai és munkahelyi légkör megteremtésén dolgozok folyamatosan.